Rialee homlokon csókolta Ressát és Alhalleot is, akik aztán lóra szálltak, és lassan elindultak. Kael nem engedte, hogy az ezüstelf homlokon csókolja. Helyette közel húzódott hozzá, egyik kezével átkarolta, a másik kezével az arcát simította.

-         Kael – sóhajtotta Rialee, és ajkuk puhán összeért.

Ressa hátranézett, és nem mert hinni a szemének. Megragadta Alhalleo karját, aki szintén hátrafordult. Megrántotta a vállát.

-         Nem a te dolgod, vagy nem a te dolgod? – kérdezte élesen Ressától. Ressa döbbenten meredt rá, megszólalni se tudott. Pár perc után Kael lépdelt el köztük lován. Ressa megpróbált megvetően ránézni, de úgy nehéz volt, ha Kael szimplán nem vette őt tudomásul.

Az éj leszálltáig nem pihentek meg. Akkor egy hatalmas fa tövében pihentek meg, amit körülvettek az altatótündérek virághajlékai. Ahogy letelepedtek a tündérek kipattantak a virágokból, és körülöttük szálldostak. Ressa halálra rémülten kuporgott a tűz mellett, fejére terített pokróccal.

A tűz mellett vacsora közben a két srác megvitatta D’Virével és Tristanával kapcsolatos dolgaikat, a lányhoz nem is szóltak. Se az úton. Úgy tettek, mintha ott se lenne. Aztán nagy sokára Alhalleo készülődött az alváshoz. Futó pillantást vetett Ressára, aki meredten a tüzet bámulta. Megérezte, hogy figyelik, felpillantott Alhalleora. Ressa reménykedve nézett rá, de Alhalleo elkomorult, és hátát fordítva neki lefeküdt aludni. Ressa dühösen összehúzta a szemét, ledobta magáról a pokrócot, és nagyot szusszantott.

-         Mi bajod van még mindig?!

Alhalleo türelmetlenül sóhajtott, felült, és Ressára nézett.

-         Kezdem azt hinni, hogy félreismertelek.

Kael kajánul elvigyorodott, de nem szólt semmit.

Ressa elvörösödve pislogott rá, aztán összeszedte magát, és felháborodott.

-         Mintha annyira ismernél!

A srác döbbenten nézett rá.

-         Kael is jobban ismer…! – folytatta Ressa zaklatottan, aztán hozzátette: - Épp ezért utál is…

Kael vigyora kicsit megtört.

Alhalleo dühösen nézett a lányra.

-         Mégis mi a fenét műveltetek ti?!

-         Ó, hajjaj – nevetett fel Kael. – Ne tudd meg hányszor, és milyen hosszan, és milyen jól… hümm! Isteni volt!

-         Hülye…

-         Komolyan kérdeztem!

-         Semmit… veszekedtünk, szivattuk egymást… – vörösödött el Ressa.

-         ÉS?! Ressa…! Ennyi?

-         Dehogy – vigyorgott Kael.

-         Téged nem kérdezett senki! – kiáltott fel a lány.

-         Titeket kérdeztelek!

Kael vigyorogva bámult bele a tűzbe. Látszott rajta, hogy baromira élvezi a helyzetet. Ressa pedig dühös volt Kaelre, és Alhalleora, mert ilyeneket kérdez, és közben meg rágta belülről a lelkiismeret, hogy sokszor-sokszor felejtkezett el magáról, és Alhalleoról is, és akkor ő meg Kael… de csak egy picit…

-         Egy pici volt – motyogta magának.

-         Hangosabban is elmondod?

-         Csak… picit. – mondta Ressa.

Kael felnevetett. – Ez ritka aranyos volt!

-         Mi?! Mi pici?

-         Csak picit csókoltam meg, ugye? – nevetett Kael.

-         Nem is emlékszem rá…

-         De élvezted!

-         Nem emlékszem rá!

-         Azt mondtad kívánsz, hogy akarsz engem!

-         Nem emlékszem! – kiáltotta Ressa könnyes szemmel. – Fejezd már be…!

-         De emlékeznél rá, mi? – kérdezte Kael dühösen. Ressa lélegzete elakadt, és hol Alhalleora nézett, hol Kaelre. A harcos dühösen nézett rá, Alhalleo pedig várakozva nézett rá.

-         Ressa…?

Ressa a szíve szerint azt mondta volna, hogy igen… De nem merte megmondani nekik… ÉS különben is: hogy jön ő ahhoz, mint fejvadász, hogy őszinte legyen, és felvállalja az érzéseit?

-         Nem – mondta aztán.

-         Hazudsz – vágta rá Kael.

-         Vagy nem te akarod, hogy hazudjon? – kérdezte Alhalleo.

-         Röhejes vagy…

-         Idegesítő vagy – sziszegte Ressa dühösen.

-         Idegesít, hogy átlátok rajtad? – kérdezte kajánul a harcos. Ressa felpattant, felrángatta Alhalleot, és eltűntek az erdőben.

-         Ressa! Hé, hova ráncigálsz?

-         Minél messzebb attól a tuskótól! – dühöngött Ressa. Igen, nagyon idegesíti, hogy Kael kiismeri, és átlát rajta. Hogy belelát, hogy tudja mit akar… Sőt, rémisztő is… Arelre!

-         Kitéped a karom, te lány!

-         Ne nyafogj már!

-         Le ne harapd a fejem!

Ressa megtorpant, Alhalleot egy fához taszította, és gyengéden végigharapdálta a nyakát, aztán az ajkát csókolta. Hirtelen elugrott tőle, és döbbenten nézett rá.

-         Mi történt…? – hebegte Alhalleo.

-         Vizet hallok, valami tó van itt. Menjünk úszni! – kiáltott föl lelkesen, és már el is szaladt. Alhalleo döbbenten utána.

Ressa, miközben szaladt, az előbb történteken járatta az agyát. Mert mikor lehunyta a szemét úgy érezte, mintha Kaellel csókolózna, és annyira megkívánta őt, hogy megrémült. Bolond vagyok…

Az apró tavat körbeölelték a tölgyek, de a levelek között átsütött a Hold, és a csillagok fénye.

A tó partját sima felületű, ovális, lapos kavicsok borították, aztán puha homok, és végül a víz. Ressa lehúzta a csizmáját, ledobálta a fegyvereit, és odahúzta magához Alhalleot.

-         Szeretlek, és csakis téged kívánlak – suttogta. „Hazudsz”, vágta rá rögtön egy hang a fejében, ami hasonlított Kaeléhez…

-         Tudom Ressa… Nem akarlak elveszíteni…

Az éjszaka langyos volt, a víz meleg, egyáltalán nem fáztak, mikor kihámozták egymást a ruháikból, és belegázoltak a vízbe.

Ressa el akart úszni, de Alhalleo elkapta, és visszahúzta magához.

-         Ne menj el…

-         Kapj el!

Kifulladtak az úszkálásban, kergetőzésben csókolózásban, mikor Alhalleo megunta a játszadozást. A homokos partra húzta Ressát, fölé hajolt, és lassan lecsókolta a testéről a vízcseppeket.

-         Ez finom – dorombolta Ressa vigyorogva. – Méég…

-         Telhetetlen…

-         Igen, az vagyok… Mindent akarok! Legfőképp téged! – és a gonosz kis hang a fejében azt mondta: hazudsz.

Kael egykedvűen üldögélt a tűz mellett, és egy almát dobált a kezében. Ressa biztos rámozdulna a gyümölcsre… Kael erre dühösen beleharapott. És ízlene is neki… A harcos dühében belevágta az almát a tűzbe. Most sipákolna…

-         Hülye fasz – tépett bele a hajába. – Hülye ribanc… Az Őőő hibája!

Elterült a földön, és felbámult a lombokra. Alkarnyi tündérkék szálldostak fent, és mind más színben fényeskedett. Kaelnek felfordult a gyomra ettől a giccstől, hasra vágódott, és a bokrokba bámult, ahonnan aztán két idült mosolyú ember lépett ki. Ressa és Alhalleo eltáncoltak a tűzig, lépésenként megálltak egy hosszú csókra, aztán nagy nehezen ledőltek a tűz mellé.

Kael felült, és döbbenten bámult rájuk.

Alhalleo elszunnyadt, Ressa mosolyogva bámulta a tüzet, és látszott, hogy teljesen máshol jár. Kael feszülten figyelte, és mikor megunta azt a buta vigyort Ressa arcán, hozzávágott egy tobozt. Ressa megugrott, és döbbenten nézett a pasasra.

-         Bolond vagy?

-         Kérdezhetném ezt én is!

-         Ne kiabálj már! – pisszegte le Ressa.

-         Jó, akkor gyere ide…!

-         Csitt már! – sziszegte a lány és odamászott Kaelhez, aki a nagy fa törzséhez taszította. – Mi bajod?

-         Komolyan elmentetek, hogy keféljetek?! – sziszegte Kael dühösen. Ressa hitetlenkedve elvigyorodott.

-         Kael… jaj, de vicces! Féltékeny vagy? Csak nem…?!

-         Heh, dehogy! – vágta rá Kael.

-         Hazudsz.

Eszébe jutott, hogy miközben Alhalleoval volt, és mondta neki a sok szeretlek-et, meg kívánlak-ot egy gonosz kis Kael-hang azt duruzsolta a fülébe: hazudsz, hazudsz, hazudsz… Még akkor is, amikor azt mondta Alhalleonak, hogy mennyei volt!! Gyászos…

Kael felhorkantott.

-         De akkor csináltátok volna, ha én nem vagyok a közelben!

-         Elmentünk a világ másik felére! A közeledbe se voltunk! – háborodott föl Ressa.

-         Persze… az egész erdő tőletek visszhangzott! – füllentette Kael.

-         Tényleg? – rémült meg Ressa. – Annyira hangos volt?

-         Miért, talán nem volt annyira jó, hogy ilyen hangos legyen? – kajánkodott a harcos.

-         Hát… Arcátlan! Volt olyan jó! – vörösödött el Ressa. Hazudsz, hazudsz… Kael elvigyorodott.

-         Egy árva hangot nem hallottam… szóval mégse volt olyan jó – vigyorgott Kael. Ressa tátott szájjal bámult rá, aztán lágyan meglegyintette az arcát.

-         Rád gondoltam… – suttogta.

-         És úgyse volt jó?!

-         Érzéketlen! – háborodott föl Ressa, és egy jó csattanósat lekevert neki, aztán fölpattant, és eliramodott az erdőbe. Kael az arcát dörzsölve utána iramodott.