Az egész délutánja a továbbiakban eseménytelenül telt. A saját sérüléseit ápolta, és unatkozott. Éjfél környékén végül leborult a hortyogó Ressa mellé, majd elaludt.
Reggel ő is ébredt elsőnek, Ressa még vígan hortyogott. Pár óra múlva Ressa is kezdett ébredezni. Ásítozott, forgolódott, nyöszörgött.
- A fejem, istenem a fejem! – nyögte egyszer.
- Hé cicám! Ideje lenne felkelni, és elindulni végre!
- Nanana! Nyugi már! – ült föl Ressa. – Ó, istenem a fejem!
A fejét fogta, és megengedte Kaelnek, hogy felsegítse, aztán a lóra is feltegye. Rádőlt a ló nyakára, és a fejét fájlalta.
- Emlékszel valamire tegnapról?
- A vizes kendő után teljes a sötétség! – mondta Ressa. – Kéne valamire?
- Nem. Megnyugodhatsz nem! – mondta Kael. – Vágtázzon előre Anuriába!
Elvágtázott, de Ressa csak lépdelt utána. Kael visszatért hozzá. – Kössem a lovad a lovamhoz, hogy aztán húzzalak titeket?!
- Menj a fenébe már! – nyöszörögte Ressa.
- Ressa… Élénkebben cicukám!
- Kurvára fáj a fejem, és kurvára fáj a lábam, és kurvára idegesít az, hogy nem bírsz egy fél percig nyugton hagyni! – nyögte Ressa.
- Jó, bekussolok!
- Köszönöm…
Kael vonakodva bár, de betartotta a szavát. Több órán keresztül csak lépkedtek, Ressa miatt. Végül Kael már nem bírta tovább és kis híján ordítozott Ressával.
- Ennyi idő alatt kétszer elhoztuk volna a gömböt! Miért kell… a rohadt életbe!
- Mi van? – emelte fel a fejét Ressa.
- Örülök, hogy figyelsz rám cicám! Abba bele sem gondoltál, hogy azok ketten utolérhetnek?!
- Nem.
- Milyen fejvadász vagy te?!
- Már semmilyen.
- Ó! Szóval semmilyen… de azt tudnod kéne, hogyha üldöz valaki, menekülj, vagy öld meg!
- Tudom. Alapszabály…
- Akkor mi a francért nem tartod be?!
- Mondtam már, hogy nem vagyok fejvadász.
Kael hirtelen megállt. Ressa fölült a lovon és ő is megállt. Kael odalépdelt mellé. Amikor tekintete Ressa ajkaira tévedt, elvigyorodott.
- Mit vigyorogsz?! – kérdezte nyersen Ressa.
- Oh, semmit! – vigyorgott Kael.
Amikor Ressa rájött, hogy Kael az ajkait bámulja, szeme elsötétült a dühtől.
- Ne is álmodj róla!
- Ne? – vigyorgott még mindig Kael. – Ezt nem tilthatod meg! Álmomban akár le is feküdhetek veled!
- Ne merészelj ilyet álmodni! – sziszegte Ressa.
- Mért ne? Te álmodozhatsz, én nem?
- Mi a fenéről beszélsz?!
- Rólad, cicám, rólad!
- Fogd már be!
- Nem.
- Orrba verlek!
- És? – mondta egykedvűen Kael.
- Meg is ölhetlek!
- És?
- Ha nem fogod be, én…
- És?
- Hagyd már ezt abba! – kiáltott Ressa és Kael felé csapott. Kael megfogta mindkét csuklóját, és magához húzta a lányt. Ressa úgy rángatózott, mint egy kisgyerek.
- Elment az eszed, cicám?! – hüledezett Kael. Ressa olyan ártatlanul nézett rá, mint a ma született bárány. Aztán mintha pofon csapták volna, szemét összehúzta, és fogai közt sziszegett.
- Volnál szíves elengedni?!
Kael megint elvigyorodott. Arca olyan közel volt Ressáéhoz, hogy ajkuk majdnem összeért.
Ressa gúnyosan elvigyorodott.
- Csúnya álmaid vannak…
- Én csak próbálkozom…
Ressa a csók elől kitérve egy puszit adott Kael arcára. Visszamászott rendesen a nyeregbe és Kaelre nézett. Ő önelégülten mosolygott.
- Csak ne bízd el magad! – szólt rá negédesen Ressa. – Tőlem maximum ennyit kapsz, és ezt is csak most!
- Én akkor sem adom fel, cicám!
- Akkor alig várom a folytatást! – mosolygott ravaszul Ressa. Aztán elvágtatott.
Estére sikerült találniuk egy kisebb tavat. Ressa már kis híján leszédült a lóról, annyira vágyott a vízre. Amikor meglátta a tavat, felsikított, leugrott a lóról és beleugrott a vízbe.
Kael hanyattfeküdt a parton. Tudta, hogy ez most sokáig fog tartani…
Ressa kéjelegve nyújtózkodott a vízben. A víz jéghideg volt, jól esett neki a nappali forróság után.
Kaelt nézte. A srác kényelmesen elhelyezkedett a földön és az eget bámulta. Amióta történt közöttük az az ’incidens’ (ahogy Ressa nevezte magában), azóta Kael egy szót se szólt hozzá. Ezért rohadtul hálás volt. Szó se róla, jóképűnek tartotta a srácot, csak ne lett volna olyan beképzelt!
Valaki a vállára tette a kezét. Ressa felsikított és mielőtt megfordult, látta, hogy Kael villámgyorsan reagál. Megfordult. Egy fiú mosolygott rá. Barna haja tincsekben lógott vállára, zöld szeme pajkosan csillogott. Amikor meglátta Ressa rémült arcát, felnevetett. A hangja gyönyörteli, és valószerűtlenül vidám volt.
Ressa rántott egyet a karján, mire a fiú fél oldallal belemélyedt a vízbe. Továbbra is nevetett. Ressa végre rávette magát, hogy megszólaljon.
- A kurva életbe, Max! A frászt hoztad rám!
- Én is örülök, hogy látlak, Ressa – nevette Max.
Max jókedve Ressára is átragadt. Ő is nevetni kezdett. Kihúzta a srácot a vízből és átölelte. Max még mindig nevetve karolta át Ressát.
Kael hitetlenkedve meredt rájuk. Ressa egy idegent ölelget, őt meg még egyenlőként sem kezeli! Ez felháborította.
Sötét tekintettel méregette őket.
- Cicám! Elmondanád, kit ölelgetsz olyan hevesen?!
Ressa nevetve lökte el magát Maxtől és a víz alá bukott. Azt sem látták, merre úszik a víz alatt.
Kael az alkalmat kihasználva, a tőrjét Max felé dobta, a fiú éppen hogy ki tudott térni előle. Felkiáltott, és amikor a tőr elsuhant a füle mellett, ő is a víz alá bukott. Kael káromkodott egy sort és várt.
Néhány pillanat múlva Ressa a part közelében bukkant fel. Még mindig mosolygott. Egy másodperc múlva Max is fölbukkant és Ressa vállát átkarolva reszketett. De nem a hideg víz miatt. Ressa fülébe súgta, hogy Kael meg akarta ölni.
Ressa szeme lángolt a dühtől, de nem szólt semmit. Kimászott a vízből, Max utána.
- Amúgy mi van veled kislány? – kérdezte Max, miután lehuppant a földre.
- Semmi – vonta meg a vállát Ressa.
- Semmi? Veled mindig van valami! – nevetett Max. – Hogy állsz a fejvadászkodással?
- Most épp feladatom van! – mondta büszkén Ressa.
- Nocsak! Mi?
- Jaj, szerinted?! De szép kis összeget ígértek! Veled mi van?
- Semmi különös. Most épp dúskálok az aranyban, de nem mint fejvadász. Kész úriember vagyok! – vigyorgott Max. Ressa felnevetett.
- Úriember! Naná, majd pont te!
- Szegény, buta kislány! – gügyögött Max. – Különben mit keres itt ez a…
- Mi? – nézett körbe Ressa.
- Az ott! – és Kaelre mutatott.
- Ó! Kaelre gondolsz? – vigyorgott Ressa. Max bólintott. – Csak egy beképzelt barom!
Mindketten felnevettek, Kael meg csak morgott.
- Azt látom! – lihegte Max. – És még féltékeny is!
- Féltékeny?! De Kael..!
- Mi van?! – morogta Kael.
- Te nem is vagy féltékeny! – nevette Ressa. Max felé fordult. – Az bántja szegénykémet, hogy egy ’idegent’ ölelgetek, őt viszont nem!
Max füttyentett.
- Öregem! Szép kis idegen vagyok mi?!
Ressa közel hajolt Max arcához.
- Mindkettőtöket rohadtul utállak. De téged inkább csókolnálak meg, mint Kaelt…
- Kösz – vigyorgott Max. – Most pont erre vágytam.
- Pocsék ízlésed van Agressa! – sziszegte egy hang. Ressa a hang irányába nézett és Tristanát pillantotta meg. Jól hallhatóan nyelt egyet. Aztán felállt és kihúzta magát.
- Mondtam, hogy semmi Agressa! – mondta élesen.
- Most pont a neved érdekel a legjobban minket!
D’Vire lépett ki a fák közül.
- Te mondod?! – gúnyolódott Ressa. Kael felállt és rákacsintotta Tristanára. A lány elvörösödött, de palástolni próbálta dühével, elég ügyetlenül. Kael elvigyorodott, előhúzta kardját. D’Vire szintén előhúzta.
- Ki az itt? – kérdezte Tristana és Max felé intett. Megvetően nézett végig rajta, majd Ressára pillantott. – Hm? Kinek vagy még a szajhája?
Ressa nem szólt semmit, az ajkába harapott és úgy méregette Tristanát.
- Hogy jutottatok ki? – kérdezte Kael, le nem véve a szemét D’Viréről. – Kiengedett a boszi?
- Vicces vagy – válaszolt D’Vire. – Hirtelen szárnyunk nőtt és elrepültünk.
Tristana lassan leguggolt. – Nem vagy szomjas kis halacska? Nem kell vizecske?
Ressa dühösen felhorkantott, de nem szólt semmit. Max felállt és lepetten, egyben riadtan nézett mind a négyükre.
- Hart, azt mondtad semmi nincs veled! Akkor ez mi?!
- Jaj, Max, fogd be! – sziszegte Ressa és le sem vette a szemét Tristanáról. Épp előhúzta a fegyverét, amikor a Nardhur a homokba markolt és azt a szemébe szórta. Ressa felnyögött, káromkodott és a szeme elé kapta a karját. Kael elkapta a tekintetét D’Viréről, mire D’Vire rátámadt. Gyorsan reagált, és reflexszerűen védte ki a támadásokat, majd ő támadott.
Ressa a földön térdelt, és a szeméből próbálta kikönnyezni a homokot. Tristana odament hozzá leguggolt elé és a nyakláncánál fogva felállította.
- Nem láttad mit művelt ez az új srácod? – suttogta bele a fülébe. – Leütötte Kaelt, szívem!
- Max?!
- Igen ő, akárhogy is hívják! – mondta Tristana kajánul. Felpofozta Ressát, aki visszaütött, ököllel. Valamennyire kitisztult a látása, de még mindig hunyorgott. Gyorsan a vízhez ugrott és kimosta a szemét. Tristana elrántotta a víztől, a földre rúgta, ráült a gyomrára és lefogta.
- Oops, bajban van a pici leányzó! – gügyögte. Ressa gúnyosan elvigyorodott.
- Max épp most készül ledöfni a pasid! – mondta. Tristana hátranézett, felkiáltott, leugrott Ressáról és D’Vire védelmére kelt. De, saját meglepetésére, nem bírt a fiúval.
D’Vire átkarolta, mire Tristana elmondott egy varázsigét, és pár pillanat múlva hűlt helyük volt.
Max elindult Ressa felé.
- Hé, mi bajod?! Max, eszednél vagy?! – hüledezett Ressa, aztán felkiáltott, és félreugrott Max kardja elől. – Állj már le!
- Én nem Max vagyok! Max rég halott – hörögte az ál-Max. szeme izzó vörösre változott, teste átformálódott. Olyan lett, mint egy árnyék, csak épp szilárd volt, és az egyetlen szín benne, az a vörös szempár volt.
Kael magához tért és feltápászkodott. Észrevette az árnyat, aztán azt is, hogy D’Vire és Tristana meglépett.
- Kael vigyázz! – kiáltott fel Ressa, de későn. A gonosz árny tenyerét Kaelre irányította, majd fekete villám tört ki belőle. Kael összeesett, nem nagyon mozgott és alig vett a levegőt. Ressa felkiáltott, felugrott, előhúzta a kardját, és a víz felé lökte az árnyat. Aztán megsuhintotta a kardját és levágta az árny fejét. Az meggyulladt, füstölt, irgalmatlanul visított, majd porrá lett.
Ressa Kaelhez sietett.
- Csak ne merd feldobni a talpad! Meg ne merd tenni! – sziszegte. Gyorsan levette Kaelről a felsőjét, és láthatóvá vált a seb. – Istenem Arel! – lehelte. Aztán felugrott és a közeli nádasba sietett.
Egyfajta gyógynövényt keresett. Hamar rábukkant, mert ez a növény nagyon gyakori, főleg a nádasokban, vagy tavak környékén. Letépett két levelet, ami bíbor színekben pompázott és visszarohant Kaelhez. Rárakta a kéttenyérnyi levelet a sebre, rászorította, behunyta a szemét, és Arelhez, a fejvadászok, harcosok, csalók, tolvajok istennőjéhez fohászkodott. Majd csiklandós bizsergést érzett a tenyerén. Kinyitotta a szemét és látta, hogy a gyógynövény hat. Két bíbor fénycsík kíséretében a két levél felszívódott.
Kael felnyögött és Ressára nézett. Percekig tartó hálálkodásba akart kezdeni, de Ressa elhallgattatta.
- Elég annyi, hogy köszönöm. Jó?
Kael bólintott. – Köszönöm, hogy megmentetted az életem.
Ressa bólintott, leszállt Kaelről és felsegítette.
- Tűnjünk el, mielőtt Tristana és D’Vire vissza találna jönni.
- Jó ötlet – mondta Ressa. Elpakoltak, felszálltak a lovaikra és elvágtáztak. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT