A reggeli levegő csípős volt és enyhén szeles. Ressa mégis belevetette magát az első lassú folyású folyóba. Jó két órát úszkált a vízben, mikor végre Kael rászólt.

-         Gyerünk már cicám! Mi ez a pancsikolás?! És miért ruhában?!

Ressa kiúszott a partra.

-         Kell a víz. Létfontosságú. Ha nagyon kimerülök, víz kell. És ha nem kapok hamar, akkor szépen meghalok. Érted, vagy még egyszer elmondjam, hogy memorizálni tudja az agyad, amit a gatyádban hordasz?

-         Ha-ha-ha. Nagyon vicces – legyintett Kael unottan. Ressa felpattant a lovára és elvágtatott. Kael csettintett a nyelvével, és utánament.

* * *

Napnyugtakor megálltak Tamúr-erdeiben, egy kis tó partján. Ressa azonnal lepattant a lóról és belevetette magát a vízbe. Az örömtől részegen, boldogan úszkált. Gyönyörtelien bukott le a víz alá. Egy perccel később, amikor feljött, látta, hogy Kaelre rátámadtak. Vagy egy tucat volt belőlük és teljes erőbedobással rohamozták útitársát. Ressa meg sem mozdult, csak bámulta a kardot villámgyorsan forgató Kaelt. A víz nem is rezgett körülötte, mégis kiszúrták. Öt embertől repültek felé nyílvesszők és tőrök. Ressa lebukott a víz alá és kiúszott a partra. Gyorsan megragadta kardját és nekirontott a támadóknak. Fénysebességgel forgatta a kardot. Első suhintásra két embert leölt. Kicsit közelebb került Kaelhez.

-         Na végre! Ideje volt kimászni a vízből cicám!

-         Szívesebben hagytalak volna megdögleni! – sziszegte gúnyosan Ressa és újra nekiesett a támadóknak. Fölöttük viharfelhők gyülekeztek, jelezve, hogy égiháború közeleg. Mennydörgések támadtak és villámok cikáztak az égen. Ressa sehogysem tudta elintézni az állandóan nekirontó, állig felfegyverkezett kráni zsoldost. Hirtelen mellette csapódott be egy villám. Ressa fölsikított és kis híján elejtette a kardját. A zsoldos ezt a pillanatot kihasználva, csuklótól könyékig fölhasította Ressa bal alkarját. Ressa felüvöltött a fájdalomtól. Elejtette a kardját és térdre borult. A zsoldos a végső csapásra készült, amikor berobbant a képbe Kael. Kiverte a zsoldos kezéből a kardot, aztán egy suhintással lecsapta a fejét. Nem maradt életben egy zsoldos sem, senki sem tudott elmenekülni. Kael a földbe szúrta a kardját, aztán letérdelt Ressa mellé. Ressa karjából ömlött a vér, szemeiből a könny. Kael hirtelen rájött, hogy nem tud mit tenni.

Az égen feltűnt egy kék gömb. Lassan elindult a tó felé, majd a vízbe csapódott. A víz átvette a kékes ragyogást. Kael megértette, mi történik. Felsegítette Ressát és belevezette a vízbe. A víz alá nyomta Ressa bal karját. Ő maga észrevette, hogy a lábán szerzett, könnyebb sérülés begyógyult. Mikor néhány perc múlva a víz elvesztette ragyogását, Ressa kihúzta a karját a vízből. A seb, csodával határos módon, teljesen begyógyult. Még heg sem maradt utána. Ekkor elkezdett esni az eső.

-         Tartozol egy köszönettel! – vigyorgott Kael.

-         Nem tartozom neked semmivel!  Mit tettél, amit meg kéne köszönjek?!

-         Megmentettem az életed, cicám!

Ressa gúnyosan felnevetett.

-         De nem is vágtak volna meg, ha nem vagy ijedős, béna és lassú! – feszítette tovább a húrt Kael.

-         Tessék?!

-         Jól hallottad cicuskám! Vagy talán valamit félremondtam volna? Vagy nem érted, amit gügyögök?

Ressa erre fellökte, így Kael beledőlt a vízbe és csak nevetett ezen a gyenge húzáson.

Ressa dühösen kiment a partra. Felkapta fegyvereit, felvette csizmáját és várt. És várt, és várt, és várt… Kael bő egy óra után sem volt hajlandó kimászni a vízből.

-         Mozdulj már meg! Esküszöm, nálad rosszabb társaságot aligha kaphattam volna! – nyögte fájdalmasan Ressa.

-         Most el kéne süllyednem szégyenemben? – tárta szét a karját Kael.

Ressa most már fortyogott a dühtől.

-         Örülnék, ha végre befognád a pofád és kijönnél végre abból a rohadt vízből!

-         Ezt pont te mondod?

Ressa felállt és felült a lovára.

-         Találj meg, ahogy akarsz, de én nem fogok várni rád!

Megfordította a lovát és elvágtázott. Kael vigyorogva füttyentett, aztán kimászott a vízből és Ressa után ment.

-         Pusszantom azt a drága szép arcocskádat! – gügyögte, mikor utolérte őt. – Ugye nem fáj a bibid, cicám? Adjak rá pucikát?

-         Puszilgasd magad! – vetette oda Ressa.

-         Az ilyesmi nincs ínyemre! – vigyorgott Kael. – Puszilgass te!

-         Jaj, és mid fáj, egyetlen kis angyalkám? – gügyögött Ressa. – Csak nem a nózid?

És szépen orrbaverte Kaelt. Kael felordított miközben lebucskázott a vágtázó lóról. Ressa megállította a lovakat és visszament Kaelhez.

Leugrott a földön fekvő sráchoz, fölétérdelt, és lehajolt az arcához.

-         Jaj, bibis lett a nózid? – jajdult fel. – Mi történt, angyalkám?

-         Egy őrült bige orrbavert, csak azért…

-         Hogy utána megpuszilhassa a nózidat! – fejezte be Ressa.

-         Komolyan? – képedt el Kael.

-         Komolyan – mosolygott Ressa. Lehajolt, és gyengéden megpuszilta Kael orrát. Kael meg csak nézte.

-         Ilyen kis puszira még azt is elvállalnám, hogy ágyékon rúgj!

-         Szívesen tenném! De gyógyírul csak jéggel szolgálhatok!

Kael elgondolkozott, látszólag máson.

-         Figyelj, kérdezek valamit, utána kiengesztellek. Jó?

-         Kérdezhetsz valami, utána kiengesztelhetsz – bólintott Ressa.

-         Miért viselkedsz ilyen elutasítóan velem? Másik pasas, vagy mi?

Ressa gúnyos mosoly kíséretében megsimogatta Kael fejét.

-         Jaj, milyen okos kisfiú itt valaki!

-         Én akkor sem adom fel cicám!

-         Én meg már mondtam, hogy akkor alig várom a folytatást!

Kael elvigyorodott. – Akkor már kiengesztelhetlek?

-         Kiengesztelhetsz.

-         És ezt miként tegyem?

Ressa elgondolkozott, majd szeme vadul felcsillant. Ráhajolt Kael ajkára.

-         Tudod, mit tehetnél? – kérdezte suttogva.

-         Na mit? – lehelte Kael.

-         Szerezz egy kötelet… Keress egy fát… És kösd fel magad rá. – nyögte kéjelegve Ressa.

-         Hogy mi?!

-         Ó, nézd, ott van is egy fa! – lelkesült fel Ressa.

-         Na álljunk meg cicám! Ezen a kiengesztelésen majd inkább én gondolkodom! – jelentette ki Kael.

-         Igen, neked is ez a legjobb! – bólintott Ressa. – Mert ha azt tennéd, amit én kérek, nem élnéd túl.

Kael rávigyorgott. – Ismerek egy tök jó helyet, ahol…

-         Kael édes, bármi mással próbálkozhatsz, talán az bejön. Ez viszont tuti nem! – fintorgott és felállt. Kael is.

-         Várj, cicám! Van itt valami! – mondta gyorsan Kael, miközben maga felé fordította a lányt.

-         Mi, hol?! – értetlenkedett Ressa. Kael végigsimított a nyakán, le a ruhája fűzőjéhez.

-         Itt, ni! – suttogta Kael, és Ressa két melle közül egy rózsaszín rózsát ’bűvölt’ elő.

-         Kael! – kiáltott Ressa dühösen. Pedig csak tettette magát. Valójában igen-igen tetszett neki a rózsa, és maga a trükk.

-         Most mi baj? Ebben nem volt semmi perverz!

-         Nem – ismerte el Ressa. Kael elmosolyodott, és Ressa kezébe adta a rózsát. Aztán felugrott a lovára. Ressa is felmászott a sajátjára, közben a hajába tűzte a rózsát.

-         Hm, legközelebb vöröset varázsolok! – dünnyögte Kael.

-         Legközelebb? Lesz legközelebb?!

Kael nem válaszolt a kérdésre. – Ugye nem baj, ha beugrunk Viadomoba? Van egy elintézetlen ügyem a Véres Baltához címzett fogadó törzsvendégeivel.

-         Viadomo?! – sikoltott Ressa. – Nem! Jaj, el kell halasztanod! Nem mehetünk oda!

-         Kit nyírtál ki, és mikor?

-         A polgármestert, pár napja!

-         Ez friss! Cicu, most ne parázz! Bemegyünk a fogadóba, pár perc alatt szétverem a tagokat, és húzhatunk!

-         Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lenne! – sóhajtott Ressa. Kael végigsimított az arcán, és helyből vágtába ugratta a lovát. Ressa kénytelen-kelletlen utána.